A neuralgikus ponty

Jó reggelt, ámberek!

Foglaljanak helyet, mint a szökőár! Ma szép csendes pauzára számítok, tekintettel arra az el nem hanyagolható örömforrásra, hogy az Őragy Úr a vármegyén van évértékelő megbeszélésen. Nem tudom, mit értékelnek, mivel még van néhány nap, de hát ez nem is az én dolgom.

A reggelem azonban nem indult könnyen, már idefelé jövet túl vagyok egy elfogáson. Képzeljék, gyüvök befelé, hát kit látok? A kis Sanyi gyerek sétál velem szembe, pediglen alig pár hónapja magam hoztam be kombájneltulajdonításból kifolyólag megállapított megalapozott gyanú fennforgása oka… szóval ellopta a kombájnt, na! Le is nyomta a bíró, mint játékos a piros gombot, nem utolsó sorban talán azért, mert az öccse dzsondírját fújta meg, akár Lajcsi a trombitát. Erre mostan jön szembe, hát nézem a ruháját, olyan szép szürke, tyúkláb mintával, mint amit a zacskóragasztók hordanak. No, mondom is neki, hogy „Sanyika, az anyád, há’ mit keresel te itten?” Az meg csak úgy sunyin, ahogy szokta, vonogatja a vállát, hogy „Teccik tunni, ázredes úr, ámentem kiflijé a családnak!” „Aztán mé’ nincs nálad kifli, fijjam? Korábban bevették a ládát a bolt elől, vagy mi? És mi ez a ruha rajtad?” „Jááá, eeez? Csák á hármadik legnagyobb bátyámtó’ örökűttem, merhogy ő pumpingol a Márkóba’, oszt megnőtt a kárizmá, és új ruhát kápott!” „Fijjam, ne nézzé’ hülyének, akkó’ látott a bátyád karizmát, amikor feltörte a lakótelepen. Mi ez a minta a ruhádon?” „Ez tiklábminta, ázredes úr, teccik tunni, afféle sormintá ez!” „Na, fijjam, most volt elég a dumából, még egy ilyen sorminta szöveg, és DNS-mintás lesz az a ruha! Na, gyere, visszaviszlek a sittre, talán le lehet beszélni őket arról, hogy szökés miatt is seggbe rúgjanak!”

Aztán ahogy bejöttem… jaj, ne! Mit akar, Kálmán? Hogy magának is megvolt az elfogása reggel? Aha. És hogy szabadult ki? Na, üljön le gyorsan!

Szóval, mivel ma ilyen jól ráérünk, meg az ünnepek között a fű se nő, arra gondoltam, hogy megkísérlek a tudatukat leárnyékoló vastag darócpokrócba egy apró likat vágni, hátha valami fény jut abba a szűk, sima agyvelejükbe. És ha már, ugye okosítom magukat, tegyük ezt szakmai vonalon, nem igaz?

A hazugságvizsgálóról lesz szó. A hazugságvizsgáló névvel tulajdonképpen valamennyi nyomozó megajándékozható. Lehetne nekik rendszeresíteni egy olyan kicsiny jelvényt, amin egy szárnyas, babérlevelekkel ízesített Háry

János állna bajuszpödörve, és körbe venné a felirat, hogyaszongya: „POLIGRAM”.

Na, de most nem a vizsgálókról lesz szó, hanem a hazugságvizsgáló gépről, a poligramról! Az… Mit akar, Csupati, maga túlképzett balkáni gerle, he? Hogy poligráf? Maga marha, az a telegráffal megerősített poligram, ami eleve eljuttatja az információt messzire. Ne keverje, mint Stahl a recepteket, ne keverje, fijjam, nem vagyok én erre berendezkedve. És jegyezze meg: rosszul viselem, ha kijavítanak, kivéve, ha baleseti sebész teszi!

Na, szóval, a poligráf arra szógál, hogy megtudjuk, ki hazudik! Először is jegyezzék meg: a törvény előírja, hogy „fiatalkorúval szemben nincs helye poligráfnak”! Ezért mindig tegyék mögé! Ezt azért találták ki, mert, ahogy a miniszteri indokolás írja: „a gyerök amúgy is megmondja az igazat.” Nos, ez valamikor a hatvanas évek elejéig igaz volt, azóta viszont nem, a jogalkotó viszont ragaszkodik hozzá, hogy 18 év alatt csak hamvas lelkű megtévedtek bűnöznek. Istenem, ha csak kettőt láttak volna a képviselők azokból a 12-16 éves kemény bűnözőkből, akikkel mi találkozunk naponta! És ezt a kettőt mondjuk a saját nappalijukban látták volna hajnali kettőkor álarcban!… Eh, álom, álom!

De visszatérve a poligráfra: régen nem vót ám nekünk ilyen! De nem ám! Úgy dógoztunk, ahogy tudtunk. Kellett egy rugós telefonzsinór, meg a végire egy tapadókorong. A zsinórt bedugtuk a tapadókorongba, oszt rányaltuk a gyanúsított fejire, a másik végét meg bedugtuk a fax mögé. „Na, fijjam, te loptad el a biciklit?” „Jáj, há’ dehogy!” Erre a cimbi a szomszéd szobából küldött egy faxot, a gép meg szépen kikehegte, hogy „HAZUDIK”. No, el is vitték a balhét.

Aztán ahogy haladt a technika, gyütt a számítógép! Módszertan ugyanaz, csak a monitoron jelent meg a felirat: „HAZUDIK”. Ezt a Kálmán szúrta el, merthogy egyszer odaültettük gépelni, oszt feltettük a kérdést a lóbogárnak, hogy „Maga ölte meg a feleségét?” Aszondja a manus széttárt karokkal, hogy „hát igen!”. Erre megjelenik a képernyőn, hogy „HAZUDIK”! Mindenki néz, mint a gázálarc, én a Kálmánt, a Kálmán a manust, a manus a monitort. Aztán széttárja megint a kezét: „Hát, főnök, maga mondta, hogy ez a gép mindig megmondja az igazat. Ezek szerint rosszul emlékszem.”

Aztán jött a mobiltelefon. Rákötjük a delikvensre, kérdés feltéve, majd jön az SMS: „HAZUDIK”. Ezt a módszert természetesen megint csak ez a mogyoróvaj Kálmán vágta haza, merthogy megkaparintotta a másik készüléket, aztán mit olvasunk a képernyőn? Na, mit? A technika csodája azt válaszolja, hogy „Hazudsz, vazze’!” Hát, ezt még a zsivány se hitte el.

Na, ámberek, manapság nehéz poligráfot szerezni, mert az ámber, aki üzemelteti, olyan elfoglalt, mint Kuvait volt ’90-ben. Így aztán szegény rendőr vízzel főz. A bűnöző se olyan hülye már, mint anno, meg nézi ezeket a sorozatok a Vijaszaton, mint a „Helyszínelők”, oszt nagyjából má’ tudja, hogy néz ki a poligráf. Ezért azt találtuk ki, hogy felhozzuk a rendelőből az EKG-t. Kálmán, vetkőzzön le derékig!… Maga marha, felül vetőzzön le derékig!!! Na, feküdjön ide! Magára kenem ezt a szép átlátszó kenőcsöt, oda, ahova a tappancsok kerülnek… Hogyhogy mi? Technokol. Nem volt vazelin. Meg a tappancsok is jobban tartanak, és megvan az epilálás is. Tudja, csimotám, pont arra a hat helyre rakom fel a csatlakozókat, hogy a végén egyben le tudom rántani magáról a bundát. Csupaszabb lesz, mint a zéticsiga!

Na, kész, Krémer, dugja be ezt a helyére, én meg…

Waaaóóóóóóó! Hova dugta azt a vezetéket, maga patiszon?! A konnektorba? Legyezzék már el a füstöt a Kálmán fölül!!! Hogy van, fijjam? A vonalakon látszik, hogy nem hazudott. Ne haragudjon, a fene se gondolta, hogy magát is úgy vallatjuk, mint a vitekongok a Rambót. Végülis, bevált a módszer, megmondta a frankót. Na, vegyük le a tappancsokat!… Hogy nem is fájt a szőrtelenítés? Hát fijjam, az a helyzet, hogy nem  is epiláltunk.

Pörzsöltünk.